Ezt írja Ravel az Önéletrajzában:
"A Tükörképek sorozata után írtam egy Szonatinát zongorára és a Természetrajzot. Jules Renard darabjainak tömör és világos nyelve, mély és rejtelmes költészete már régóta megragadta képzeletemet. A szöveg arra késztetett, hogy egyéni deklamációt formáljak belőle, amely pontosan követi a francia nyelv lejtését. A Természetrajz bemutatóján a párizsi Nemzeti Zenei Társaságban valóságos botrány tört ki, melyet az akkori zenei sajtó heves vitái követtek."
A vélemények megoszlottak: volt, aki Debussy utánzását vetette a szemére, volt, aki nónákkal teletűzdelt szórakoztató zenévé degradálta a művet, de abban többnyire megegyeztek a bírálatok, hogy kevés tárgy esik távolabb a zenétől, mint az, amelynek megzenésítésére - Jules Renard versei nyomán - Ravel vállalkozott. Ez a különös természetrajz a következő szárnyasok "jellemrajzát" foglalja magában: A páva, A tücsök, A hattyú, A jégmadár és A gyöngytyúk. Az egyes darabokat Ravel szokása szerint ezúttal is különböző barátainak ajánlotta: az első dalt Jane Bathorinak, az utolsót Roger Duchasse-nak.
A nagy vihart felkavaró kompozíció a kortársak krónikájában is jelentős helyet kapott. Jane Bathori például ezt írja:
"1906-ban nagyszabású bemutatót rendeztünk a Nemzeti Társaságban a Természetrajzzal, amely számos közbekiáltással és füttyel járt. De harci kedvem és e megjelenítő remekművek iránt táplált csodálatom megóvott attól, hogy e faragatlan támadások közelről érintsenek. [...] Elmondhatjuk, hogy a természetrajzban Ravel végérvényesen leszámolt mindazzal, amit eddig dalnak neveztünk. Az énekhangot a prozódia alá rendelte, ez pedig olyan mértékben függött a szövegtől, hogy a néma e nem hangzott. Hasonló eljárást alkalmazott Ravel a Pásztorórában, és ez jócskán zavarta az énekeseket, de egyúttal finomabb és elevenebb szövegmondásra késztette őket."
Score / kotta
Jules Renard (1864 - 1910) "Le Paon" (Histoires naturelles, 1894)
Il va sûrement se marier aujourd'hui.
Ce devait être pour hier.
En habit de gala, il était prêt.
Il n'attendait que sa fiancée.
Elle n'est pas venue.
Elle ne peut tarder.
Glorieux, il se promène
avec une allure de prince indien
et porte sur lui les riches présents d'usage.
L'amour avive l'éclat de ses couleurs
et son aigrette tremble comme une lyre.
La fiancée n'arrive pas.
Il monte au haut du toit
et regarde du côté du soleil.
Il jette son cri diabolique:
Léon! Léon!
C'est ainsi qu'il appelle sa fiancée.
Il ne voit rien venir et personne ne répond.
Les volailles habituées
ne lèvent même point la tête.
Elles sont lasses de l'admirer.
Il redescend dans la cour,
si sûr d'être beau
qu'il est incapable de rancune.
Son mariage sera pour demain.
Et, ne sachant que faire
du reste de la journée,
il se dirige vers le perron.
Il gravit les marches,
comme des marches de temple,
d'un pas officiel.
Il relève sa robe
à queue toute lourde des yeux
qui n'ont pu se détacher d'elle.
Il répète encore une fois la cérémonie.
A páva
Bizonyára megnősül ma.
Tegnap lett volna esedékes.
Ünneplőt öltve, készen is állt rá.
Csak a menyasszonyára várt.
Ó viszont nem érkezett meg.
Nem késhet tovább.
Fenségesen sétál fel és alá,
akárcsak egy indiai herceg,
magán hordva a szokásos gazdag ajándékokat.
A szerelemtől színük ragyogóbbá válik,
s fej dísze lantként remeg.
A menyasszony nem érkezik meg.
Felszáll az ól tetejére,
hátat fordítva a napnak.
Majd ördögi kiáltást hallat:
Leó! Leó!
Ezzel hívja a menyasszonyát.
Senkit sem lát jönni, és senki sem felel.
A szárnyasok, hozzászokva már ehhez,
még a fejüket sem emelik fel.
Belefáradtak a csodálatába.
Ő visszaszáll ekkor az udvarba,
s a szépségében annyira biztos,
hogy képtelen a neheztelésre.
Esküvőjét holnapra halasztja.
S mert nem tudja, mibe fogjon
a nap hátralevő idejében,
a feljáró felé veszi az útját.
Felmegy a lépcsőfokokon,
mintha csak templomba menne,
hivatalos léptekkel. Felemeli
uszályos ruháját, amely a róla
le nem választható szemektől súlyos.
Azután megismétli
a ceremóniát.
Hárs Ernő fordítása
