Péteri Judit* előadása elhangzott 1986. április 28-án a Kossuth Rádióban
Jean Philippe Rameau
nevéről ma mindenkinek a csembalózene jut eszébe - pedig a mester életművének
csak kis hányadát teszik ki a billentyűs kompozíciók: az a 47 eredeti csembalódarab,
amely Rameau tollából ránk maradt, elenyészően kevésnek tűnik például François
Couperin ennél sokkal gazdagabb termése mellett. Azt, hogy Rameau
"mellesleg" a 18. század első felének legjelentősebb francia
operaszerzője volt, csak az utóbbi néhány évtizedben kezdték felfedezni, s a
külföldön, alkalmanként előadott vagy lemezre vett egy-egy mű még mindig nem
elegendő ahhoz, hogy a szélesebb közönség érdeklődését is felkeltse. A
csembalódarabok népszerűsége viszont a hangszer 20. századi felfedezésével
egyidős, és a nagy úttörők, mindenekelőtt Wanda Landowska nevével kapcsolódott
egybe. Persze, Rameau-val is az történt, mint - talán csak az egy Bach
kivételével - valamennyi barokk vagy koraklasszikus szerzővel: egykét darabja
„slágerré” vált, ugyanúgy, mint Vivalditól A
négy évszak, Corellitől a Karácsonyi
concerto grosso, vagy Boccherini megunhatatlan menüettje; az oeuvre
fennmaradó részét viszont alig ismerik. Az ilyen „sláger-darabok” pedig még
csak nem is mindig tipikus képviselői az adott műfajnak vagy a szerző egyéni
stílusának. Rameau például egészen kevés hangutánzó, vagy egyéb konkrét, zenén
kívüli jelenséget ábrázoló darabot írt; egyik legnépszerűbb csembalóműve mégis
„A tyúk” című kompozíció, amelynek első ütemeibe maga a szerző írta be a
közismert háziszárnyas hangjára utaló szótagokat, s éppen ezért a hallgató igen
gyakran csupán ezt a felszíni koloritot veszI észre belőle. Valójában a
„kotkodácsoló” tematika a komponista számára csak ürügy ahhoz, hogy a mű
megformálását, harmóniai tervét, zenekart idézően sűrű textúráját, s a 18.
századi francia csembalózenében szokatlanul drámai kifejezőerejét tekintve is
különleges kompozíciót alkosson.
Rameau-t mindig François
Couperinnel emlegetik együtt, éppúgy, mint Bachot Händellel, Haydnt Mozarttal
vagy Debussyt Ravellel. A párba állítás ez esetben sem túl szerencsés: a 18.
századi francia csembalózene e két legnagyobb alakja még csak nem is tartozott
azonos generációhoz (Couperin 15 évvel korábban született), és egyéniségük,
valamint egész életpályájuk is gyökeresen különbözött egymástól, annak
ellenére, hogy a zenei nyelvezet és a 17. században gyökerező tradíciók azonossága
révén természetesen sok hasonlóságot is felfedezhetünk csembalódarabjaik
között. Rameau 1683-ban született és 1764-ben halt meg, vagyis 14 évvel túlélte
Bachot, aki pedig két évvel fiatalabb volt nála. Ifjúkorában a legkülönbözőbb
francia városokban vállalt orgonista-állásokat, és 18 évesen néhány hónapot
töltött Itáliában. 1706-ban tűnt fel először Párizsban, ahol még ugyanebben az
évben kinyomtatta csembalódarabjainak első kötetét. Véglegesen azonban csak hat
vagy hét év múlva telepedett le a fővárosban, ahol további kilenc évig megállás
nélkül, vásári komédiákhoz írt kísérőzenék honoráriumából élt, miközben
1724-ben, illetve 1728 körül megjelentette a csembalódarabok második és
harmadik kötetét is, s ezzel - egy későbbi, királyi esküvőre készült alkalmi
kompozíciót leszámítva - le is zárult életművében az eredeti csembalóművek
sorozata. Eközben karrierje felfelé ível, több orgonista-állást is kap
Párizsban, és 1726-ban megjelenik első zeneelméleti értekezése, amellyel egy
csapásra hírnevet szerez magának. Ő azonban színpadi zenét, operákat és
baletteket szeretne komponálni. A várva várt lehetőség csak 1733-ban, ötvenéves
korában adatik meg neki; ekkor mutatják be első operáját, az Hyppolite et Aricie-t, s ettől kezdve életének hátralévő részét a színház és a
korszakos jelentőségű elméleti munkásság között osztja meg, amelyet egyébként ő
maga ugyanolyan fontosnak tart, mint a komponálást...
Az érett barokk korszak,
a 18. század első fele a csembalózene és a csembalóépítészet utolsó nagy
virágkora. Azt a kétmanuálos francia csembalótípust, amely a Pascal Tas kin,
Blanchet és sok más híres készítő műhelyéből kikerült pompás instrumentumokban
kristályosodott ki, a hangszer fejlődés történetének csúcsteljesítményeként
szoktak számontartani; és bár az ilyenfajta sommás vélemények kicsit mindig
túlzóak, tény, hogy ez a csembaló a hangzás világosan körvonalazott, kiegyensúlyozott
szépségében, briliáns csillogásában, a magas és mély regiszter kiegyenlítettségében
valóban verhetetlen. Különös jellemzője a mély fekvés igen erőteljes, de mégis
bársonyosan puha, vonós-basszusra emlékeztető hangzása, melyet a francia
komponisták sok darabjukban tudatosan ki is használtak.
A francia barokk
csembalómuzsika a zenetörténet sajátos fejezetét képezi, amely semmilyen más
nemzet vagy más stílus- korszak billentyűs irodalmához sem hasonlítható.
Jellegzetes tételtípusait és egész zenei nyelvezetét a 17. században, a Nap-
király uralkodása idején vagy akörül élt mesterek: Chambonnières, Louis
Couperin, D'Anglebert és kortársaik alakították ki A franciák nagyon szerették
a balettet, operáikat számos táncbetét tarkította, és így nem meglepő, hogy
hangszeres zenéjük külső kereteit is a különféle, azonos alaphangnemű
tánctételek egymásutánja, a szvit
adta meg. A francia csembalószvit meglehetősen laza képződmény, amelyben a tételek
száma és sorrendje sohasem szilárdult meg egészen. A 17. századi szerzőknél
egy-egy tánctípusból gyakran kettő-három is szerepelt benne egymás után, melyek
közül a játékos tetszése szerint választhatott, s ugyanígy választhatott a
különféle táncok közül is, mivel valamennyi azonos hangnemű tétel végigjátszása
általában aránytalanul hosszú szvitet eredményezett volna. Így van ez még
Rameau-nál is, akinek három billentyűs kötete nem más, mint az egy-egy
hangnemen belül többé-kevésbé tetszés szerint csoportosítható, szvitté fűzhető
tételek sorozata - nem véletlen, hogy a szerző (sok kortársához hasonlóan) az
első kiadások címlapján nem is „szviteknek”, hanem csupán „Pièces de
clavecin”-nek, azaz „Csembalódarabok”-nak nevezi ezeket a sorozatokat. Az első
kötet csupa a-moll, illetve A-dúr darabból, a második és harmadik két-két
azonos alaphangnemű, váltakozva dúr és moll tételcsoportból, vagyis két-két
szvitből áll. A daraboknak az első kiadásban látható sorrendje Rameau-nál sem
szentírás - hiszen néhányat közülük egészen biztosan praktikus okból, a tétel
közbeni lapozás elkerülése végett helyeztek oda, ahol a nyomtatott kottában
áll; továbbá az egy- egy szvitet alkotó 7-10 darabot (köztük nagyobbszabású,
önmagukban is megálló tételekkel) nem feltétlenül szükséges egy- végtében
eljátszani.
Az 1706-os első kötet
még igen erősen kötődik a 17. századi szvit-hagyományhoz. Rögtön az első darab,
a Prelude a régi francia csembalószvit jellegzetes, többé-kevésbé ritmus nélkül
lejegyzett, s éppen ezért nagyon szabad, rögtönzésszerű előadást megengedő
bevezető tételének egyik legkésőbbi reprezentánsa. Összehasonlításképpen íme
Louis Couperin egyik ilyen ritmizálatlan prelude-je:
És most Rameau 1706-os
darabja:
A szabadon ritmizált
részt mindkét szerzőnél feszes, hangsúlyozottan ritmikus szakasz követi, amely
Rameau-nál az olasz hegedű-stílust idéző concerto-jelleget ölt.
A prelude-öt a francia
szvit négy legfontosabb tánca, az allemande, courante, sarabande és gigue
követi. A négy tánc ilyenfajta sorrendje szinte mindig állandó, s utánuk
következhetnek a korban modernebbnek számító, s épp ezért kevésbé stilizált,
igazi táncmulatság hangulatát idéző tételek, közülük a két legnépszerűbb a menüett
és a gavotte. A négy fő tánc, megformálásában, dallami, ritmikai és harmóniai
fordulataiban Rameau-nál szintén a műfaj jellegzetes, 17. századi tételtípusait
képviseli - hadd idézzük ennek illusztrálására a páratlan ütemű, ritmikailag
mindig izgalmas courante-ot először Louis Couperin a-moll szvitjéből
másodszor a
Rameau-darabok első kötetéből:
A bonyolultabb ritmikájú
és frazeálású, gyakran polifon igényű régi táncokkal szemben a „modern” tételek
Rameau-nál mindig egészen egyszerű, szimmetrikus szerkezetűek, akkordikus
textúrával és gyakran hangsúlyozottan dallamos
témával. Külön említést érdemel az első szvit egyik ilyen darabja, a gavotte,
mivel ez a többi tánc hagyományos, kétrészes szerkezetével szemben a Rameau-ra
és kortársaira oly jellemző rondeau-formát mutatja, melynek lényege, hogy a
kezdőtéma a darab folyamán mintegy refrénszerűen, újra és újra visszatér. A
legtipikusabb francia rondeau-ban a refrének között két új szakasz, általában más hangnemekbe kitérő epizód hangzik fel
- ilyen felépítésű Rameau első szvitjének gavotte-ja is.
Bár Rameau
csembalódarabjainak másik két kötete is allemande-dal és courante-tal kezdődik,
és még több más, hagyományos tánctétel is található bennük, a darabok többsége valamely
személyre, emberi tulajdonságra, eseményre utaló zsáner-címet visel, mint
például „ A falusi lány” „A sánta”, „A múzsák beszélgetése”, „Sóhajok” és így
tovább. Az ilyen zsáner-címek már a szóló-csembalóirodalom kezdete, a 16. századi
angol virginálszerzők óta léteztek a billentyűs zenében, és különösen népszerűvé
váltak a 18. századi francia szerzőknél. (Ugyanazt a címet gyakran több komponista
szvitjeiben, sőt, a korabeli kontratánc-gyűjteményekben is felfedezhetjük. ) Rameau-nál
a cím és a karakter közti összefüggés nem mindig nyilvánvaló, és bizonyos, hogy
a darabok egy részét csak utólag nevezte el, sőt, az is előfordult, hogy
barátai segítségét kérte az ilyen utólagos címadáshoz. A hagyományos
tánctételek, illetve a zsáner-címmel ellátott darabok között egyébként nem
lehet éles határvonalat húzni: a zsánerdarabokat is legtöbbször ugyanabban a
kétrészes, vagy rondeau-formában komponálta meg a zeneszerző, mint a táncokat,
és nagyobb részük ritmusában és karakterében is valamelyik tánctípushoz
hasonló. A népszerű Tambourin című
darab például valójában hamisítatlan gavotte,
amely a monoton dudabasszus, a szinte hipnotikus hatású, folytonosan
ismételgetett dallam és a mindvégig az alaphangnemben maradó, kifejezetten
primitív harmonizálás révén egészen közvetlenül idézi fel a falusi tánczenét.
Az ilyenfajta, hangsúlyozottan rusztikus hangvétel a Rameau-szvitek egyik
legjellegzetesebb karaktertípusa, amelyet néha konkrét élmény hívott életre:
,,A vadak” című darabot például egy 1725-ben Párizsban fellépett, louisiana-i
indián pár tánca ihlette.
A komponista egy másik, nem kevésbé jellemző
arcát mutatják meg a gyengéd, lírai hangvételű darabok, és Rameau talán ezekben
a tételekben kerül a legközelebb Fr. Couperinhez, illetve más kortársaihoz. A
„Sóhajok” című darab szaggatott motívumait például sokféle megfogalmazásban, a
legkülönbözőbb zsáner-címek alatt hallhatjuk viszont François Couperin- nél.
Íme tehát a „Sóhajok” Rameau-tól:
És a sok hasonló tétel
közül példaképpen a „La Ménetou” című rondeau témája Fr. Couperintől:
Mint már említettük, konkrét
zenén kívüli képet, jelenséget ábrázoló darabot viszonylag keveset találunk
Rameau-nál. Közülük való az „Örvények”, amelyben a komponista - saját leírása
szerint - a szél által kavart porfelhők örvénylését kívánta zenében megfesteni.
A darab a rusztikus típusba tartozó táncként, bourrée- vagy
rigaudon-karakterrel kezdődik, majd hirtelen magasabb fekvésbe vált, és (ebben
a stílusban szokatlan anyag jelenik meg, nyilvánvalóan a port felkavaró szél
mozgását érzékeltetve.
Rameau sajátosan fanyar
humora csillan meg a „Le Lardon” című menüettben. A lardon szó a húsok spékeléséhez használt vékony szalonnacsíkokat
jelenti, s a darab kezdetén a bal kéz hangjai valóban mintegy „spékelő”
funkcióval ékelődnek a jobb kéz akkordjai közé.
Rameau zeneszerző-egyéniségének
egyik legmarkánsabb jellemvonása a Couperinnél sokkal merészebb, extravagánsabb
virtuozitás, a francia billentyűs
zenében újdonságnak számító technikai elemek alkalmazása. A szvitek két,
variációs formában írott, nagyszabású darabja, „A sologne-i nimfák” illetve a
híres variációs Gavotte gazdag példatárát adják ennek a briliáns
hangszertechnikának. A legsűrítettebb formában talán mégis a „Küklópszok” című
darabban találjuk meg a Rameau-i virtuozitás valamennyi fontos kellékét. A
szerző a kötet előszavában külön kiemelte azt a kézkeresztezéses figurát,
melyet, úgy gondolta, ő alkalmazott először - természetesen nem tudhatott
Domenico Scarlattiról, aki körülbelül ugyanebben az időben szintén használta
már ezt a megoldást.
A zeneelmélettel, az
összhangzattannal való intenzív foglalkozás meglátszik Rameau
csembalódarabjainak kifinomult, néha meghökkentően merész harmóniavilágán is. A
legeslegmerészebb ilyen fordulatra ő maga hívja fel a figyelmet a harmadik
kötet előszavában, illetve magával a darab címével is:,, L’enharmonique”, azaz enharmonikus modulációról van itt szó,
melynek során az A-dúrból f-mollra váltás következtében a „cisz” hang
„desz”-szé értelmeződik át.
Nem kevésbé mellbevágó
harmóniaváltások hangzanak el már a darab első felében is, igaz, hogy ezúttal
nem enharmonikus, de szintén tercrokon jellegű fordulatokban.
Bár Rameau szvit-tételei
a legtöbbször csak lazán kapcsolódnak egymáshoz, a harmadik kötet utolsó két
darabja, a L’enharmonique és Az egyiptomi nő mégis, nyilvánvalóan kiegészíti
egymást. Az előbbi zsúfolt harmóniavilága és expresszivitása után az (egy
cigánylány táncát megjelenítő) utóbbi igazi feloldásként, szinte megkönnyebbülésként
hat.
*Csembalóművész, zenetörténész, fordító. Budapesten született. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola csembaló-tanszakán Sebestyén János növendékeként diplomázott, majd posztgraduális tanulmányokat folytatott Jos van Immerseelnél Antwerpenben. Többször részt vett Kenneth Gilbert mesterkurzusain. Szólistaként és különböző együttesek tagjaként Európa számos országában vendégszerepelt, számos lemezfelvételt készített.
Teljes kotta letöltés vagy itt
Teljes kotta letöltés vagy itt
1er livre de pieces de clavecin
01 - Prelude
02 - Allemande I
03 - Allemande II
04 - Courante
05 - Gigue
06 - Sarabende I
07 - Sarabende II
08 - Venitienne
09 - Gavotte
10 - Menuet
Pieces de Clavecin (Suite in E minor)
11 - Allemande
12 - Courante
13 - Gigue en rondeau I
14 - Gigue en rondeau II
15 - Le rappel des oiseaux
16 - Rigaudon I
17 - Rigaudon II (with double)
18 - Musette en rondeau
19 - Tambourin
20 - La villageoise. Rondeau
Pieces de Clavecin (Suite in D minor)
21 - Les tendres plaintes
22 - Les niais de Sologne (with 2 doubles)
23 - Les soupirs
24 - La joyeuse. Rondeau
25 - La follette. Rondeau
26 - L`entretien des Muses
27 - Les tourbillons
28 - Les Cyclopes. Rondeau
29 - Le lardon. Menuet
30 - La boiteuse
Nouvelles suites de pieces de clavecin (Suite in A)
31 - Allemande
32 - Courante
33 - Sarabande
34 - Les trois mains
35 - Fanfarinette
36 - La triomphante
37 - Gavotte (with 6 doubles)
Nouvelles suites de pieces de clavecin (Suite in G)
38 - Les tricotets. Rondeau
39 - L'indifférente
40 - Menuet - Deuxieme menuet
41 - La poule
42 - Les triolets
43 - Les sauvages
44 - L'enharmonique
45 - 15_L'Égyptienne
Cinq pieces pour clavecin seul, extraites de 'Pieces de clavecin en concerts'
46 - La livri. Rondeau gracieux
47 - L'agaçante
48 - La timide: Premiere rondeau gracieux
49 - La timide: Deuxieme rondeau
50 - L'indiscrete. Rondeau
51 - La Dauphine
Mp3 - 44100 Hz - 209 kbps
Letöltés / Download vagy itt
