Bizet: C-dúr szimfónia (Symphonie en Ut)

Keletkezésének ideje: 1855.

Először elhangzott: 1935. február 26., Bázel.

A szimfónia első tétele szabályos szonáta-formában készült. Az expozíció a hagyományos három szakaszból áll: főtémából, mellék- és zárótémából. A tétel középső része a feldolgozási rész, ezután következik a reexpozíció, az expozíció visszatérése, amikor is a témák a tétel alaphangnemében, jelen esetben C-dúrban szólalnak meg.

Az első tétel főtémája tulajdonképpen egy C-dúr akkord felbontására épül:

Ebből az első 4 taktust a teljes zenekar intonálja, a másodikat a vonóskar, majd belépnek a fafúvósok és a kürtök. A főtéma ezután G-dúr felé halad. 16 taktuson át a vonósok tercmeneteivel párhuzamosan, a rézfúvók és az üstdobok szaggatott hangjait halljuk, majd többször megismételve, más és más hangnemekben visszatér a pregnáns főtéma.

A melléktémához vezető ütemekben staccato fafúvós kettőshangzatokat hallunk, a klarinétok és a kürtök tartott, ún. pedálhangjaival, míg a téma a hegedűkön, pizzicato szólal meg:

A lágy, espressivo melléktéma először az első oboán szólal meg vonós-zenekari kísérettel, majd átveszik az összes fafúvók. A vonóskíséret kürtökkel erősödik:

Akárcsak a melléktéma, az expozíció zárótémája is G-dúr-ban szólal meg, és a főtémához hasonlóan akkord-felbontásokból áll. A zárótémát a teljes zenekar játssza:

Ezzel véget ér az expozíció és következik a témák feldolgozása. Először a főtémát halljuk E-dúrban, majd A-dúrban, utána egy nyolctaktusos lírai kürtszólót, amely átvezet a melléktéma D-dúr változatához.

A zenekar erőteljes basszus menetei vezetnek el a reexpozícióhoz, amelyben a klasszikus szimfóniaforma szabályait követve mindhárom témát a tétel alaphangnemében, C-dúr-ban halljuk viszont.

A szimfónia második tétele Adagio 9/8-ban, egyszerű dalforma A—B—A képlettel, csak a B szakasz hosszabb az A-nál, és két részre tagolódik. A főtémát nyolcütemes bevezetés készíti elő. Vonósok és kürtök sötét, komor akkordjai felett a fafúvósok sóhajtásszerű, panaszos hangjait halljuk, majd oboán szólal meg a lamentáló, kissé keleties ízű főtéma:

Ezután a főtéma rövidített változatát halljuk klarinétokon és fagottokon, tercmenetben. A tétel B szakaszának első dallama édeskés, Gounod hatását tükrözi. Az első és a második hegedűkön szólal meg a dallam, amelyet a mélyvonósok pengetett akkordjai és a fúvósok fekvő harmóniái kísérnek. Ezt a dallamot tizenhatod figurációk követik, amelyek felett a tétel bevezetésének fafúvós sóhajait fejleszti tovább Bizet. A B szakaszt rövid fugato zárja le és ez egyben átvezet a főtéma (A szakasz) visszatéréséhez. Ellentétben az első tétel klasszikus tartásával és intonációjával, a második tétel egzotikus lírája sokat sejtet Bizet eljövendő hangzásvilágából.

A harmadik tétel szabályos Scherzo a bécsi mesterek hagyományos modorában. Nem különösebben eredeti muzsika, csak színes modulációi vallanak élénk képzelőerőről.

Főtémája:

A második szakasz felbontott hármashangzataiból képezett dallam a zenekar basszushangszerein szólal meg, majd a fúvósok tartott hangjai felett több hangnemen átviharzanak a vonósok, és egy éneklő dallamnál kötnek ki. A Scherzo Trio-jában a szerző nem hoz új témát, a tétel főtémáját szólaltatja meg C-dúrban, dudahatást keltő kvintakkordok felett.

A C-dúr szimfónia negyedik, zárótétele ismét szonátaforma. A főtéma két részből áll. Az első rész „perpetuum mobile”, vonós tizenhatod-menetek füzére:

A főtéma második fele schumanni ihletésű induló. Ennek találékony fejlesztésén keresztüljutunk el a G-dúrban megszólaló, mozarti derűt sugárzó melléktémához:

A melléktémát először a vonósok intonálják, majd a téma megismétlődik fafúvós színekkel gazdagodva. 8 taktus vezet a mozgékony zárótémához:

A feldolgozási részben főleg a melléktéma fejlődése méltó figyelemre. A főtéma és a melléktéma ellenpontozva, ölelkezve is megszólal, és az örökmozgó tizenhatodjai színesen festik alá a változó, fejlődő témákat.

A témák visszatérése a klasszikus rend törvényeinek megfelelően történik a tétel alaphangnemében, C-dúrban.

A fiatalos bájt, frisseséget árasztó kerek kis alkotást sajnálatosan ritkán hallani.

 

Partitura

A szimfónia zenéjére George Balanchine koreográfiájával, Kristálypalota címmel balett készült, amelyet 1947-ben mutattak be Párizsban.

Royal Philharmonic Orchestra - Enrique Batiz

01  -  Allegro vivo
02  -  Adagio
03  -  Scherzo, allegro vivace
04  -  Allegro vivace

Mp3 - 44100 Hz, vbr ~ 226 kbps

 

Letöltés / Download   vagy   itt