A negyedóra időtartamú mű a Gyermekjátékok mellett Bizet legjelentősebb zongoradarabja. Terjedelmében és tartalmában kimagaslik az életműből.
A téma a felfelé haladó és leereszkedő kromatikus skála 3/4 ritmusba rendezve egyc orgonapont felett. Az egyes variációk dallama is kromatikus fogantatású. A változatok hosszú sorát a dúr és moll hangnemek szellemes egymásutánja és a tételek sokrétű
ritmikai megoldása jellemzi. A kor zongoramuzsikájának hatására sok a műben a polaccás, mazurkás változat (1., 4., 8. és 10. variációk). Némely változat (3., 5., 13. ) teljesen zenekari hangzású, telve kromatikusan
fel- vagy lefelé haladóakkordsorok tremolóival, miközben a másik kéz a kromatikából kinőtt, mindig változó dallamot játssza. A kromatikus kíséret hol triolákban (2. var.), hol tizenhatodokban (9. var.),
hol tizenhatod szeksztolákban (6. var.) fonja körül a dallamot. A technikai nehézségek variációról variációra nőnek, a mű tempója fokozatosan felgyorsul, és Liszt késői zongoraműveinek világát idéző variációban
éri el a tetőfokot, ahol már csak egy lépés választja el Bizet-t a dodekafon Reihe-től. Ezután már csak egy bravúros kadencia következik, majd decrescendo ereszkedés és megnyugvás:
A mű technikailag igen nehéz, felvonultatja a korszak virtuóz iskoláinak teljes fegyvertárát, de
távol tartja magát az öncélú csillogástól, és következetesen véghezviszi a rendkívül szellemes alapötlet sugallta lehetőségeket. Rokona a B—A—C—H hangokra komponált műveknek és Schumann Szimfonikus etűdjeinek.
Felismerve a műben rejlő lehetőségeket, Felix Weingartner 1939-ben meghangszerelte és bemutatta Bizet
alkotásának zenekari változatát. Sajnos azonban mind a zongoramű, mind zenekari változata rendkívül ritkán hallható. A mű néhány variációja és Bizet pár dala betekintést enged
abba a soha nem létező és mindörökre eltemetett világba, amely felé a zeneszerző stílusa fejlődött volna, ha a Carmen után el nem szólítja őt a halál.
Julia Severus játszik (2009. június, Piano School, Berlin)
 |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése