Jules Renard (1864 - 1910): "Le cygne" (Histoires naturelles, 1894)
de nuage en nuage. Car il n'a faim que des nuages floconneux
qu'il voit naître, bouger, et se perdre dans l'eau.
C'est l'un d'eux qu'il désire. Il le vise du bec,
et il plonge tout à coup son col vêtu de neige.
Puis, tel un bras de femme sort d'une manche, il retire.
Il n'a rien.
Il regarde : les nuages effarouchés ont disparu.
Il ne reste qu'un instant désabusé,
car les nuages tardent peu à revenir, et,
là-bas, où meurent les ondulations de l'eau,
en voici un qui se reforme.
Doucement, sur son léger coussin de plumes,
le cygne rame et s'approche...
Il s'épuise à pêcher de vains reflets,
et peut-être qu'il mourra, victime de cette illusion,
avant d'attraper un seul morceau de nuage.
Mais qu'est-ce que je dis?
Chaque fois qu'il plonge, il fouille du bec
la vase nourrissante et ramène un ver.
Il engraisse comme une oie.
A hattyú
Úgy siklik a medencében, mint egy hófehér szán,
felhőtől felhőig. Mert csak e pelyhes felhőkre vágyik,
melyeket születni, kavarogni és elveszni lát a vízben.
Megkívánja közülük az egyiket.
Megcélozza a csőrével, és havas szárnyát
hirtelen elmeríti benne.
Majd, mint egy női kart a ruhaujjból, visszahúzza.
Semmit sem talált. Körülnéz: a riadt felhők tovatűntek.
Csak egy pillanatig érzi magát kijátszva,
mert a felhők csakhamar visszatérnek,
és ott, ahol a víz hullámzása megszűnik,
egy új lesz, ami létrejön íme.
Könnyű tollas párnáján csendesen evez
és közeledik hozzá a hattyú...
A tétova visszfények halászása kimeríti,
s az ábrándkép áldozataként még meg talál halni,
mielőtt egyetlen darabka felhőt is kifog.
De mit is mondok? Valahányszor a vízbe meríti a csőrét,
feltúrja a tápláló iszapot és felcsíp egy kukacot.
Olyan kövér lesz, mint egy lúd.
Hárs Ernő fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése