Maurizio Pollini (1984)
1. Grave - Doppio movimento
2. Scherzo
3. Marche funèbre. Lento - attacca
4. Finale. Presto
A második szonáta 1840-ben jelent meg. E műfaj belső struktúrája, önmaga adottságaiból származó drámaisága rendkívül szerencsésen harmonizál Chopin zeneszerző-alkatával, a klasszikus mestereken iskolázott formaértékével és a változékony érzelmek, hangulatok kifejezésére termett költői világával. Az első tétel – amelyet rövid Grave előjáték indít – témáinak megválasztásával és elrendezésével magától értődően alakítja ki a szonáta hagyományos formáját. Izgatott, el-elakadó lélegzetű főtéma, fenséges nyugalmú, korálszerű melléktéma és drámai sodrású zárótéma alkotja az expozíciót; a kidolgozási szakasz rövid, a főtéma hajszolt nyugtalanságát disszonanciák súrlódásaival tetézi. A Scherzo teltfogású hangzatainak határozott ritmikája hatalmas lendülettel és férfias energiával teljes. A trió fátyolos lírájú közjáték, egyszerű és bensőséges érzelmeivel ragad meg. A scherzo-szakasz végén a trió dallama mintegy emlékeztetőül újból felhangzik, s ilyen módon a tétel elhaló, a semmibe vesző pianissimóval búcsúzik. A harmadik tétel a közismert és önálló számként is gyakran előadott Gyászinduló. Érzelmi skálája a visszafojtott könnyektől az eget ostromló kiáltásig a fájdalom tömérdek megnyilatkozását járja be. A legszebb talán a kétszólamúvá egyszerűsített, halk középrész kevés szavú és mégis mérhetetlen bánatot kifejező dallama. A zárótétel barokk toccata-utánérzés. Előadói szempontból ez jelenti a legkényesebb feladatot: a két szólam mindvégig unisono, démoni lidérc-táncot jár a billentyűkön, sebesen-sejtelmesen, halkan, az utolsó akkord feloldó kirobbanásáig.
Letöltés / Download
mp3 (204 KB/s)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése